• Elérhetőségek
  • A KKAOSZE bemutatása
  • Alapszabály
  • Sajtút állomások hálózata
  • Sajtút állomások
  • Hírek
  • Csatlakozási Nyilatkozat
Hírlevél
Írja be e-mail címét:

Emlékeztető

 

 

prezentáció letöltése

 

a 2009. július 24-i taljándörögdi találkozóról

 

A KKAOSZE és Rádli József agrárvállalkozó meghívására került sor arra a találkozóra, amelynek célja volt, hogy mérleget vonjunk az Egyesület három éves munkájáról. Meghívtuk azokat a tevékenységünkben máig aktív alapító tagokat, akik ugyanezen a helyen, ugyancsak Rádli József vendégeként részt vettek három évvel ezelőtt egy hasonló találkozón, amelyen megszületett az

 

Egyesület létesítésének terve.  Ezúttal cél volt az is, hogy a résztvevők kicseréljék véleményüket az agrárágazat jelenlegi helyzetéről, illetve felhívjuk a figyelmet néhány, a vállalkozásokat érintő fontosabb idei rendezvényre. Ennek megfelelően bővült a meghívottak köre. Meghívtuk azokat a partnereinket is, akik kiemelkedő eredményeket értek el a válsághelyzet vállalati szintű kezelésében.


A Közösségi Házban tartott megbeszélésen mintegy húszan jelentek meg.
Rádli József bevezetőjében tájékoztatott Taljándörögd történelmi, kulturális és idegenforgalmi értékeiről, majd ismertette a vállalkozására vonatkozó adatokat. (Európában is kiemelkedő minőségű húsmarhát, bárányt állít elő környezetbarát állattartással.)

Dr. Rózsás Attila, a Budapesti Agrárkamara elnöke történelmi visszapillantás segítségével világította meg a jelenlegi pénzügyi rendszer válságát, melyek negatívan hatnak az agrárium szereplőire is. Az előadó felhívta gazdatársai figyelmét az EU közös agrárpolitikájának megkerülhetetlenségére, illetve e politika ismeretének fontosságára.  Szólt még az érdekképviseletek szerepéről. (Az előadás teljes anyaga honlapunkon olvasható lesz. www.kkaosze.hu)

Dr. Szöllősi Károly, a KKAOSZE alelnöke értékelte az Egyesület három éves szervező munkáját, kialakított kapcsolati tőkéjét, s arra kérte a jelenlévőket, hogy fokozottabban vegyenek részt ebben a munkában, saját érdekükben is. Szükségünk van új, értékes csatlakozó tagokra.
Kovács László, az Egyesület elnöke kiegészítve az előtte elhangzottakat, elmondta, hogy az alábbi kapcsolati rendszer aktív közreműködői vagyunk.

  • IKUVÉH (Idegenforgalmi és Kulturális Vidéki-Falusi Érdekképviseleti Ernyőhálózat), melynek célja a tizenhat tagszervezet összefogásával fellendíteni a hazai idegenforgalmat.
  • AZ EU Bizottság által meghirdetett KKV Hét rendezvényeinek mintegy 30, KKV-kat képviselő szakmai, ill. civil szervezetével alakítottunk ki együttműködést, amely a jövőben is folytatódni fog.
  • Az élelmiszer alapanyagokat termelő vállalkozók szövetségeivel, szervezeteivel aktív kapcsolatban vagyunk mint a Gasztronómiai Fesztivál társszervezői.  (2009.szeptember 29-20, Budapest, Orczy kert)


M. Csizmadia Katalin, a kezdő vállalkozóknak nagy segítséget nyújtó Inkubátorház szervezéséről és majdani működéséről adott információkat, s kérte a jelenlévőket, hogy fogalmazzák meg, miként tudná segíteni az agrárvállalkozókat ez a szolgáltatás.
Tóvári Magdolna, a Receptorportal Kft. ügyvezetője beszélt a svájci mintájú sajtfondü hazai népszerűsítését célzó projektről, mely magába foglalja az ehhez szükséges kemény sajtok magyarországi előállítását. Tóvári Magdolna felajánlotta, hogy különböző szakmai rendezvényeken sajtfondü kóstolókat, bemutatókat kész szervezni.
Ocskó György, a Petra Külkereskedelmi Cég tulajdonosa a közel- és távolkeleti piacokon van jelen textil termékekkel. Érdekli Egyesületünk tevékenysége, kiterjedt kapcsolati rendszere, amelynek további bővítéséhez ő is hozzá tud járulni.


Pör János, a MARTA Internetes TV tulajdonosa anyagot készített a találkozóról, és ismertette a TV speciális lehetőségeit az információk naprakész továbbításában, ill. felajánlotta a vállalkozóknak a bemutatkozás lehetőségét. (Lásd. www.martatv.hu)


Dr. Csizmadia László, a FATOSZ elnöke beszélt a falusi idegenforgalom helyzetéről, az IKUVÉH Konzorciumi együttműködés céljairól, pl. civil szervezetek érdekérvényesítése, közös pályázatok készítése, közös képzések, marketing, tanulmányutakon, rendezvényeken való részvétel lehetőségeiről. (Lásd. www.falusiturizmus.eu)


Szabadi János, a Magyar Leader Szövetség elnöke beszélt a Leader csoportok működéséről, a velük való kapcsolat előnyeiről. Az Agrárexpo-2009 Nemzetközi Agrár-Vidék Kiállítás és Vásár főszervezőjeként meghívta a vállalkozókat termékeikkel a rendezvényre. (Hungexpo, 2009. szeptember 9-13)


Dr. Kukovics Sándor, a Magyar Juhtejgazdasági Egyesület elnöke, a BGB Fesztivál főszervezője ismertette azokat a célokat, amelyeket a valamennyi élelmiszer és ital termékpálya részvételével szerveződő Gasztronómiai Fesztivál elérni kíván.(Információ: sandor.kukovics@atk.hu)


A tanácskozást követően Rádli József bemutatta 1800 hektáros gazdaságának telephelyeit. A program a taljándörögdi Szőlőhegyen baráti hangulatú vacsorával fejeződött be, melyen kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre volt mód, és néhány konkrét üzleti téma is napirendre került. A jó hangulathoz hozzájárult Egyesületi tagunk, Vesztergám Miklós tárogatóművész szép játéka.


Várhatóan az ősz folyamán hasonló találkozót fogunk szervezni. Ennek helyszínét és időpontját később egyeztetjük. Akkor véglegesítjük a 2009 decemberében megszervezendő II. Országos Agrárfórum tematikáját.

 

Emlékeztetőt készítette:
Lőcsei Judit s.k.
Kovács László s.k.


Budapest, 2009. július 27. 

Magyar