A Sajtút Állomások Jellemzői
A Kis-, Közép és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete a Sajtút országos hálózat kiépítésével az alábbi célokat kívánja elérni:
- A sajt- és tejtermékek készítésével hagyományos módon foglalkozó gazdák és vállalkozók országos szintű összefogásának és együttműködésének megszervezése.
- Az egyéni boldoguláson keresztül javítani kell a programban részt vevők egzisztenciális helyzetét.
- A ma még eléggé nem becsült, de igen jó minőségű hazai házi tejfeldolgozásban lévő lehetőségek népszerűsítése, a minőségi magyar sajtok népszerűsítése.
- A Sajtút programjai - eddig nem igazán megszólított - pénzügyileg potens célcsoportnak szólnak.
- A falusi és agroturizmus új kínálattal való bővítése a sajtkészítő gazdák által, az alább felsorolt Konzorciumi partnereinkkel együttműködve.
- Évente egy megarendezvény szervezése szakmai tapasztalatcsere, üzleti kapcsolatfelvétel, valamint a forgalmazókkal és más partnerekkel történő találkozás céljából.
- A gazdák piaci pozícióinak erősítése.
- A szektor jövedelmezőségének javítása, és új munkahelyek teremtése.
- Nemzetközi kapcsolatok létesítése, együttműködés és szakmai tapasztalatcsere a vállalkozók igénye szerint.
- Az egészséges táplálkozás népszerűsítése.
- A sajtok sokoldalú gasztronómiai felhasználásának ösztönzése.
- Az étkezési kultúra fejlesztése: hagyományőrzés és modernizáció.
- A Sajtút terv megvalósításában közreműködők kapcsolatainak elmélyítése a közös érdekek alapján.
- Együttműködés kialakítása azokkal a vállalkozókkal, akik más termékekkel kapcsolódnak a turizmushoz (pl. borászokkal, hungaricumok készítőivel, népművészekkel).
A Sajtút országos hálózatának jellemzői
- A Sajtút hálózat kiépítésének, működésének kezdeményezője és központi szervezője a KKAOSZE. Állami intézmények bevonásával - pl. FVM, Turizmus Rt. - és partnerkapcsolataival segíti a Sajtút országos hálózatának kiépítését, működését.
- Partner szervezeteink: Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége, Magyar Borutak Szövetsége, Tourinform Irodák Szövetsége, Magyar Kerékpáros Klub, Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége, Magyar Lovas Turisztikai Szövetség, Magyar Biokultúra Szövetség, Magyarországi Tájházak Szövetsége, Kis-Dunamenti Civil Szervezetek Szövetsége, Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége, Magyar Campingek Szakmai Szövetsége, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Sárközy Péter Alapítvány a Biokultúráért, ÉTA Országos Szövetsége
- A Sajtút állomása központi működtetője a sajtkészítő gazda, egyben Egyesületünk tagja (évi 12.000 Ft tagdíj befizetésével).
Partnerei lehetnek:
- a FATOSZ tagja
- vendéglátók
- kereskedők
- a folklór képviselői
- népi iparművészek, kézművesek
- hungaricumoknak számító élelmiszerek készítői
- borászok
- ökocentrumok vezetői és turisztikai szakemberek
A Sajtút országos hálózat kiépítésének és működtetésének pénzügyi alapjai:
- Az Egyesület saját forrásai: tagdíjak, szolgáltatói tevékenység.
- Az Egyesület által elnyerhető pályázati támogatások, melyek kiírási feltételeinek ezzel a programmal meg tudunk felelni. (Ez nem zárja ki azt, hogy a Sajtút állomás működtetői saját jogon részt vegyenek más típusú pályázatokon).
- Alapítványok, magánszemélyek, pénzintézetek által nyújtott szponzori támogatás.
A Sajtút országos hálózat és a helyi állomások működésének rendje egy külön dokumentum tárgyát képezi. Ennek elkészítésében támaszkodni szeretnénk a hazai sajtkészítők és más partnerek, valamint a már működő Borutak tapasztalataira. Emellett tanulmányozni kívánjuk a külföldi (francia, osztrák, német, stb.) gyakorlatot.
Most kezdjük el a Sajtút állomások adatbázisának országos szintű összeállítását.
Budapest, 2008. október
Sajtút Állomások Országos Hálózata Projekt
Projekt tervezet
Bevezető
A Projekt futamideje és megvalósításának időpontja
A Projektet előkészítő szervező munka kezdete 2010. augusztus. A megvalósítás kezdete várhatóan 2011 tavasza. A Projekt futamideje egy vagy két év.
A Projekt megvalósításának útja:
I. Projekt Szervező Bizottsága
Létrehozzuk a Projekt Szervező Bizottságát. Ennek tagjai: Kovács László, a KKAOSZE elnöke; Kocsis Pál, a KKAOSZE alelnöke, az Alföldi Garabonciás Kft tulajdonosa, a Sajt Lovagrend tagja; Mircz Nárcisz sajtmester, a KKAOSZE tagja, a Sajt Lovagrend tagja; Lőcsei Judit, a KKAOSZE alapító tagja; Mrázikné Csizmadia Katalin, a KKAOSZE alapító tagja, a MOHA Inkubátorház tulajdonosa; Szalay-Zala Andrea, a FATOSZ főtitkára; Tomecskó Erika, a TIC Service Utazás,- és Rendezvényszervező iroda vezetője; Galisz Tamás, a G-Mentor Reklámszervező és Kiadó Kft tulajdonosa; Koncz Kálmánné dr., egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem.
Cím: Orsó utca 27. Budapest 1026 Email: laszlo.kovacs@kkaosze.hu Telefon: 06-30-984-55-05
II. Feladatok:
- A sajtkészítő gazdák névsorának, elérhetőségének (címlistánknak) további bővítése.
- Felelős: Lőcsei Judit
- Kérdőív kiküldése a címlistánkon szereplő gazdáknak, hogy közülük kik tudnak és szándékoznak Sajtút állomást működtetni, s ehhez milyen lehetőségeik vannak.
- Felelős: Lőcsei Judit
- A Sajtút állomás kritériumainak meghatározása (pl. a KKAOSZE tagság, hatósági engedélyek, higéniai követelmények megléte, vendégek fogadásnak kulturált körülményei, stb.).
- Felelős: Kocsis Pál, Mircz Nárcisz, Tomecskó Erika
- A jelentkezők lehetőségeinek turisztikai szempontból történő – a Sajtút állomás kritériumainak való megfelelés - felmérése a helyszíneken. Együttműködési Szándéknyilatkozat aláírása a sajtkészítő gazdával, ill. a vele együttműködő partnerekkel.
- Felelős: Tomecskó Erika
- A Sajtút állomások létrejöttében és működtetésében szóba jöhető partner szervezetek megkeresése, az együttműködést meghatározó és megerősítő Szándéknyilatkozat aláírása.
- Felelős: Kovács László
- Kapcsolatfelvétel az Magyar Turizmus Zrt vezetőjével és marketing csoportjával marketing és promóciós célú megjelenések támogatása és a program feletti védnökség témában.
- Felelős: Kovács László és Tomecskó Erika
- Régiónként megszervezni olyan szakmai találkozókat, – az együttműködés kialakítása céljából, - amelyen jelen vannak a szakma, LEADER Helyi Akció Csoportok, a tematikus turisztikai utak képviselői, továbbá a helybéli utazási vállalkozások, turisztikai szakmai szervezetek (Tourinform irodák, Turisztikai Desztináció Menedzsment irodák, Regionális Idegenforgalmi Bizottságok), a helyi önkormányzat turisztikai osztálya, stb.
- Felelős: Lőcsei Judit
- Megállapodás a Sajtút állomás közelében lévő szállodák recepcióival, falusi turizmus házakkal a Sajtút prospektus, szórólap, illetve a 1 vagy félnapos (távolság függvénye szerinti) komplex, buszos, idegenvezetővel kísért programok terjesztésére.
- Felelős: Tomecskó Erika és Tomecskó Gábor
- Turisztika csomagok összeállítása a működőképes Sajtút állomásokra (1-2-3 napos programmal és ármegjelöléssel), ezek bemutatása a regionális rendezvényeken és a Magyar Turizmus Zrt –vel történő tárgyalások során, akik erről hírt adnak saját felületeiken, idegen nyelven is.
- Felelős: Tomecskó Erika
- Kiajánlható turisztikai termékeink marketing menedzselése (prospektus, cégek részére DM levélben tájékoztatás stb.)
- Felelős: Galisz Tamás és Tomecskó Erika
- Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) tagjaival kapcsolatfelvétel, körlevél formájában értesítés a Sajtút állomások adottságairól és a köréjük kialakított 1-2-3 napos turisztikai programcsomagokról
- Felelős: Lőcsei Judit és Tomecskó Erika
- A Szervező Bizottság megbeszélése helyszíneinek biztosítása.
- Felelős: Mrázikné Csizmadia Katalin
III. A Projekt megvalósításának pénzügyi feltételei
- 1/ Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyében rendelkezésre álló források.
- 2/ EU-s pályázati források, pl. Európai Regionális Fejlesztési Alap.
- 3/ LEADER Helyi Akció Csoportok által diszponált pénzügyi eszközök, melyekre a helyi Sajtút állomás működtetője pályázhat a Projekt résztvevőjeként, az Egyesület tagjaként.
- 4.) Magyar Turizmus Zrt források
IV. Teendők a fenti források biztosítása céljából.
- A Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőivel már létrejött a kapcsolatfelvétel. Ezt követően időben tájékozódni a pályázatok 2011 első negyedévében várható kiírásának feltételeiről, jogcímeiről, nagyságrendjéről.
- Felelős: Kovács László
- AZ EU-s pályázati források nyújtotta lehetőségek felkutatása.
- Felelős: Szalay-Zala Andrea és Mrázikné Csizmadia Katalin
- Az idegenforgalomra szakosodott pályázatíró megkeresése, aki sikerdíj ellenében kész együttműködni a Projektben
- Felelős: Szalay-Zala Andrea, Tomecskó Erika, Csizmadia Katalin
- A LEADER Helyi Akció Csoportok megkeresése – a Projektünkben részt vevő Sajtút állomásokra kiírandó - helyi pályázatok meghirdetése céljából.
- Felelős: Kovács László
- Sajtút állomások mint magánvállalkozók részére kiírt kis,- és középvállalkozói pályázatok, támogatások, kedvezményes hitelekről tájékoztatás beszerzése és azok eljuttatása a vállalkozókhoz e-mail körlevél formájában, illetve az Egyesület web-oldalon át meghirdetve.
- Felelős: Lőcsei Judit
- A Projekt előzetes költségvetésének elkészítése a megpályázható összeg ismeretében.
- Felelős: Mrázikné Csizmadia Katalin és a Szervező Bizottság
- A Projektre vonatkozó pályázat/pályázatok megírása
V. A megnyert pályázati összeg felhasználására vonatkozó terv (a pályázatban kiírt futamidőre vetítve – egy vagy két évre)
- A Projektben részt vevő gazdák és vállalkozók, a Sajtút állomások működtetőinek pénzügyi támogatása annak érdekében, hogy a túrisák fogadására alkalmas feltételeket alakítsanak ki ápolt környezetben, (pl. faszerkezetes, nádtetős, eső- és szélvédett pergola 30-40 fő leültetésére)
- A Sajtút állomások marketingje: térkép, szórólapok, hirdetések, honlap; fesztiválokon, vásárokon, kiállításokon történő megjelenés, népszerűsítés.
- A Sajtút állomás helyszínének jelzésére szolgáló tábla, molinó. A Sajtút országos hálózata tagjaként az adott állomás kiváló minőségét jelző diploma elkészítése
- Pályázatíró tiszteletdíja
- Projektmenedzser mint teljes munkaidős fizetett alkalmazott
- Könyvelői feladatokra, adatbázis kezelésére, stb. félállású adminisztratív alkalmazott
- A Szervező Bizottság tagjainak Projekttel kapcsolatos munkája során felmerült költségek elszámolása (pl. telefon, útiköltség, stb.)
- A Projekttel kapcsolatos rendezvények költségei (terembér, kínálás, stb.)
- Telefon, posta költségek
- Irodai eszközök
VI. A Projekt végrehajtásának eredményeként létrejövő innovatív turisztikai termék
- Sajtút állomások országos hálózata jön létre, amely önfenntartó és folyamatosan működőképes a közreműködők érdekeire támaszkodva.
- Régiónként átlag öt Sajtút állomás működik. Az országos hálózat folyamatosan bővül a minőségi kritériumoknak megfelelően működőképes Sajtút állomásokkal.
- Ez a turisztikai termék közismertté válik a sajtkészítő szakma képviselői, a vidéki turisztikai szolgáltatók, a Tourinform irodák, az utazásszervezők, valamint a nagyközönség, a potenciális turisták számára.
- Honlapon, különböző program füzetekből naprakészen lehet tájékozódni az állomásokról, a környék turisztikai látványosságairól, és azokról a belföldi 1-2-3 napos programcsomagokról, melyek központja a Sajtút állomás.
- A projekt végrehajtásának eredményeként a falusi turizmus fellendítése.
- A jó minőségű manufakturális sajtot készítő gazda egzisztenciális helyzete javul.
- A növekvő kereslet hatására új munkahelyek jönnek létre.
- A házisajt mint egészséges élelmiszer nagyobb mennyiségben és közvetlenül kerül fogyasztásra, - jobb és olcsóbb termékhez jut a fogyasztó, turisztikai élménnyel gazdagodva.
- Fejlődik a gasztronómiai kultúra.
- Pozitív példák hatására további vállalkozók csatlakozhatnak a Sajtút Állomások Országos Hálózatához.
Készítette: Kovács László és Lőcsei Judit
Budapest, 2010. szeptember 16.
SAJTÚT ÁLLOMÁSOK ORSZÁGOS HÁLÓZATA KIÉPÍTÉSÉNEK PROJEKTJÉHEZ kapcsolódó KÉRŐDÍVÜNKET ÉS CSATLAKOZÁSI NYILATKOZATOT a szövegre kattintva letölthető formában találják!
Tisztelt Sajtkészítő Gazdák!
V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára 2010. szeptember 29-én kelt leveléből idézünk:
"Tisztelt Elnök Úr!
Engedje meg, hogy mindenekelőtt gratuláljak a Sajtút koncepció kidolgozásához. Bízom benne, hogy a kezdeményezés sikeres lesz és újabb értékes, magas színvonalú termékekkel és szolgáltatásokkal bővül és válik bemutathatóvá a vidéki Magyarország. Az ÚMVP irányító hatósága továbbra is fontosnak tartja a falusi turizmus támogatását, tekintettel annak gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő hatására. Ebbe a témakörbe kiválóan illeszkedik az Önök elképzelése."
A Projekt megvalósításának legfontosabb feltétele - a pénzügyi források biztosítása mellett - az, hogy a sajtkészítők minél többen csatlakozzanak a programhoz. A Sajtút állomások országos hálózata csak összefogással jöhet létre. Amikor elérkezik a pályázat, ill. pályázatok beadásának ideje (jövő tavasszal), akkor dokumentálnunk kell a döntéshozók felé, hogy a sajtkészítők részéről valós igény nyilvánul meg a Sajtút állomások működtetése iránt. Ez döntő szempont lehet. Ezt szolgálja a mellékelten küldött kérdőív és nyilatkozat.
Amennyiben a Projekttel kapcsolatban bármilyen észrevétele, javaslata lenne, kérjük jelezze.
Szeretnénk, ha november 30-ig az Önöktől beérkezett válaszok alapján világos képünk lenne arról, hogy Egyesületünk tagjaként kik kívánnak aktívan részt venni a Projektben.
Szívélyes üdvözlettel
Kovács László s.k. és Kocsis Pál s.k.
Elnök Alelnök
Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete
www.kkaosze.hu
laszlo.kovacs@kkaosze.hu

